Micsoda különbség! Ha őszinte akarok lenni, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy a tegnapi pozsonyi koncert egy rémálom volt. A helyszín valami szörnyűséges volt, az időjárás pedig rettenetes. A színpadot sem é

ítették meg megfelelően az együttes kívánalmai szerint, így egész álló nap stresszes légkörben folyt a munka. Ráadásul számos műszaki probléma adódott.
A színpad oldalánál átszivárgó tetőszerkezet miatt nagymennyiségű csapadék zúdult le, amely eláztatta a keverőt. Kinyírt 10 audio sávot, amelynek következtében a MOTOR az első elő zenekar, egy ideig hang nélkül játszott. A Depeche Mode-nak pedig a video gömb használatát kellett mellőznie, ugyanis a színpad, amit felé

ítettek számukra, nem bírta volna el a gömb felszereléseinek súlyát.
A koncert mégis jó volt - a tömeg valósággal parázslott, annak ellenére, hogy bőrig ázott mindenki. Egy átszellemült élmény
Ma Budapesten már az időjárás is sokkal kegyesebb volt (nappal), remek helyszín, sokkal kedvezőbb műszaki adottságokkal. A színpad pontosan olyan volt, amilyennek lennie kellett, és ez sokat számított.
Maga a show fantasztikus volt. A Jezebel visszakerült a dalmenetbe és a Master and Servant-nak egy speciális változatát hallhattuk. Dave elügyetlenkedte a szöveget és szinte a teljes dal alatt a tömegre hagyta az éneklést (a végén még meg is köszönte a közönség bátor erőfeszítéseit). Ma Anton Corbjin is jelen volt, hogy fényké

eket készítsen. Alig várta, hogy színpadon lássa a bandát. Amíg az ő ké

ei nem nyilvánosak, addig be kell érnetek az általam készített fotókkal
What a difference a day makes! Yesterday in Bratislava was a bit of a nightmare to be honest. The venue was awful, the weather was awful, and the local stage hadnt been built to the bands specifications resulting in a stressed out atmosphere the whole day and all sorts of technical problems.
A leaky roof on the side of the stage gave way to the massive amounts of water, and soaked a mixer, killed about 10 channels of audio, and left show opener MOTOR on stage playing with no audio on or off stage for a bit. Depeche Mode had to ditch the video sphere because the stage that had been provided wouldnt hold the weight of the entire rig.
But it was a good show - the crowd was on fire despite being soaked!! Absolutely mental.
Today, in Budapest was much nicer weather (during the day), a lovely venue and much better facilities. The stage was as it should be, which really did make a lot of difference.
The show itself was yet again fantastic. Jezebel was back on the set list and a special version of Master & Servant showed its face - Dave fumbled the lyrics, and left the singing to the crowd for almost the entire song (he did thank them for their valiant efforts). Anton Corbijn was out taking pictures today, so looking forward to seeing the fruits of his labor. Till then youll have to settle for mine.
Source : Freestate.hu - The Best Hungarian DM Fansite
Depeche Mode.com
Feel free to ask me any questions that you may have, and if you like photography, be sure to check out my gallery!
=aimeelikestotakepics
--
I always give a watch for a watch to photographers
Founder of: ~Limitless-Skies
Previous PageNext Page